Az AVM Mérnökiroda Kft. 2010 januárjában alakult. A cégalapítás azt követően történt, hogy a Schneider Electric Hungária Zrt. 2009 decemberében úgy döntött, hogy megszűnteti tervezési tevékenységét. Az AVM Mérnökirodát a korábban a Schneider Electric tervező irodáját alkotó, átlag 15-20 év tervezési gyakorlattal rendelkező villamosmérnökök hozták létre.
Az állandó dolgozói létszám a kezdeti négy főről 2018-ra nyolc főre duzzadt, működésünk félidejében telephelyet is váltottunk.
Az iroda most is 100%-ban az abban dolgozó mérnökök tulajdonában van.
A cég főleg a magyar piacon talált partnerekre, de megbízóin keresztül megjelent a nemzetközi piacon is. Terveztünk kapcsolóberendezést Finnoszágba, Lettországba, Irakba, Ománba és Gibraltárra, de megfeleltünk a speciális igényekkel bíró brit és vietnámi piacon is.
Magyarországon főként erőművekben és nagyobb ipari létesítményekben dolgoztunk és dolgozunk.
Működésünk 10 éve alatt foglalkoztunk hő-, fűtő-, nap-, víz geotermikus erőművekkel. Sok magyar erőmű polcain ott vannak a terveink, ilyen a Pécsi Erőmű, a Fővárosi hulladékhasznosító, a Kelenföldi erőmű, a Dunamenti Erőmű, a Szakolyi Erőmű, a Turai geotermikus erőmű, a Zuglói erőmű vagy a Kazincbarcikai BC erőmű. Számos naperőmű létrehozásában is részt vettünk szakértőként.
Számos nagyobb gyár, vegyi üzem, szennyvíztisztító telep tervezésében, átalakításában, rekonstrukciójában vettünk részt, ahol követelmény az átgondolt koncepció, a tapasztalt tervezői megközelítés. Ez megkönnyíti és gazdaságossá teszi a komplex rendszer kivitelezését és üzemeltetését egyaránt.
Ilyen létesítmények például a péti Nitrogénművek, a Mol Dunai finomító, a kecskeméti Mercedes gyár, a győri Audi, az Ibiden Hungary, a gödi Samsung gyár, a büki Nestlé vagy a nyíregyházi Lego gyár.
Az ECORISK Management Consulting Kft. 100%-ban magyar tulajdonban lévő cég, 10 éve nyújt szakértő támogatást a magyarországi vállalkozások és intézmények számára az energiapiacon, EKR területen kiemelkedően sikeres. Ügyfeleink és nyújtott szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
Cégünk 2010-ben alakult, független szereplő az energiapiacon, nem kötődik egyetlen energiatermelőhöz sem. Tevékenységeink közé tartozik, energiahatékonyság növelése technológiai beruházásokkal, megújuló energia projektek tervezése és teljes körű kivitelezése, beruházások finanszírozása és kivitelezése ESCO konstrukcióban, gázmotorok és kiserőművek telepítése, optimalizálása, napelemparkok építése, üzemzavar elhárítás, megelőzés, berendezések és hálózatok karbantartása. Küldetésünk az, hogy partnereinknél minél nagyobb mértékű energiamegtakarítást, és így költségcsökkenést érjünk el.
Olyan megoldásokat dolgozunk ki, melyekkel egyrészt kevesebb energiát használhat fel, másrészt azt is kedvezőbb áron szerezheti be, mint eddig.
A F4STER – Future 4 Sustainable Transport and Energy Research Institute Zártkörűen Működő Társaság 2020-ban alakult azzal a céllal, hogy a mobilitással és energetikával kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenysége révén komplex, interdiszciplináris válaszokat kínáljon a globális kihívást jelentő környezeti és gazdasági fenntarthatóság kérdéseire.
A fenntarthatóságot érintő kérdések egyik fontos eleme az európai villamos-energia szektor jelenleg zajló átalakulása, mely a megújuló energiaforrások részarányának növekedésében, az európai villamosenergia-hálózatok összekapcsolásában, valamint a fenntarthatóság irányába mutató uniós direktívák elfogadásában is megnyilvánul. A cég alapítói jelentős szakmai tapasztalattal rendelkeznek olyan átfogó európai projektet kidolgozásában és megvalósításában, amelyek egyrészt elősegítik a határokon átnyúló villamosenergia-hálózatok összeköttetéseinek fejlesztését és a megújuló energián alapuló megoldások integrálását, másrészt a fenntarthatóság fontos feltételeként a jelenleg rendelkezésre álló távvezetéki kapacitás bővítését, valamint a piaci folyamatok szorosabb összekapcsolása révén a rugalmasabb villamosenergia-szállítást.
Fagyálló folyadékok és hőcserélők forgalmazása.
A Magyarországon lezajlott villamosenergia-piaci liberalizáció fontos részeként, 2010. júliusban a MAVIR ZRt. leányvállalataként indult el a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A HUPX Zrt. a közép-kelet-európai régióban elismert, vezető pozíciót betöltő, innovatív módon működő szervezett magyar villamosenergia-piac működtetője.
A Konkoly és Kis Mérnöki Iroda több, mint 35 éve meghatározó szereplője a hazai ipari és energetikai villamos és irányítástechnikai tervezésnek. Tevékenységünkön belül elsősorban a nukleáris technológiához kapcsolódó rendszerek tervezésére fókuszálunk, amely során komplex, mérnöki kihívásokban gazdag feladatokat oldunk meg magas műszaki színvonalon. Projektjeink egyedisége és műszaki kihívásai lehetőséget teremtenek arra, hogy kollégáink valódi mérnöki értéket teremtsenek, és folyamatosan fejlődjenek szakmailag. Hiszünk abban, hogy a minőség a részletekben rejlik, ezért munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a precizitásra és a műszaki kiválóságra.
Csapatunkat a közvetlen, támogató és együttműködésen alapuló légkör jellemzi, ahol a tudásmegosztás és a fejlődés a mindennapok része.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. a magyarországi közforgalmú vasúti pályahálózat nagy részének üzemeltetőjeként több, mint 7000 kilométernyi vasúti pálya és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra működtetéséről gondoskodik. Teljeskörűen ellátja az üzemeltetési, forgalomirányítási, karbantartási és részben a felújítási feladatokat.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. a pályaműködtetési terület a korábbi MÁV Zrt.-ről történő leválásával önálló társaságként jött létre, amelybe 2025. január 1-jétől a MÁV FKG mellett önálló igazgatóságként betagozódik a MÁV KFV tevékenysége is, Központi felépítmény vizsgáló igazgatóságként működik tovább. A MÁV Pályaműködtetési Zrt. alapvető feladata önálló tagvállalatként ellátni a pályaműködtetési tevékenységet. A szervezeti felépítése is ezt tükrözi: a pályaműködtetési és beruházási, valamint az általános vezérigazgató-helyettes alá tagozódnak be az egyes szakterületek. Közvetlen vezérigazgató-helyettesi irányítás alatt kialakításra kerül a digitalizációs iroda, melynek feladata az informatikai megrendelőképesség vállalati biztosítása, kapcsolattartás a MÁV Zrt. és a MÁV SZK Zrt. informatikai egységei között.
A MOL Csoport egy budapesti székhelyű nemzetközi vállalat, több mint 30 országban, 25 000 munkavállalóval vagyunk jelen.
Tevékenységünk lefedi a kitermelést, a feldolgozást és a fogyasztói szolgáltatásokat egy új üzleti területtel, a hulladékgazdálkodással kiegészítve. Célunk, hogy hagyományos üzleti modellünket átalakítsuk és a fenntarthatóság iránt elkötelezett, innovatív megoldásokkal élenjáró vállalattá váljunk.
A MOL olyan energiamegoldásokkal foglalkozik, amelyek a régió növekvő vagy épp átalakuló energiaszükségletének kielégítését célozzák. Innovatív módszerekkel és fejlett technológiákkal foglalkozunk, melyek célja a fenntartható és környezetbarát energiaforrások kiaknázása.
A 2030+ Shape Tomorrow stratégiát céljaink elérésére hoztuk létre, mely kiemelt figyelmet fordít az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és fenntartható üzleti lehetőségekre. Ebben a törekvésben különös hangsúlyt fektetünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel való együttműködésre: a közös kutatás-fejlesztési tevékenységek mellett elkötelezettek vagyunk a közös és gyakorlatorientált oktatás mellett.
Az MVM Ügyfélkapcsolati Kft.-n belül működő Termék és Értékesítés- Fejlesztési Igazgatóság felel az MVM csoporton belül működő non-core és near-core termékekért. Ezen termékek elsősorban elsősorban az MVM csoport energiahatékonysági célkitűzéseit szem előtt tartva jönnek létre, leginkább lakossági ügyfélkörben. A szervezet főbb célkitűzései közé tartozik: energiafogyasztás csökkentése, elektrifikáció elősegítése, fogyasztói rugalmasság kiépítése, gázfüggőség csökkentése.
Intézetünk legfontosabb tevékenysége nukleáris létesítmények - elsősorban, de nem kizárólagosan atomerőművek - biztonságának elemzése és értékelése. Feladataink döntő többsége alkalmazott kutatás-fejlesztés, a fejlesztési eredményeink alkalmazása, elemző mérnöki tevékenység és tanácsadás, szakvélemények készítése, valamint számítógépes adatfeldolgozás és szoftverfejlesztés. Determinisztikus és valószínűségi megközelítésben is végzünk nukleáris biztonsági elemzést.
Intézetünkről a www.nubiki.hu oldalon található részletesebb információ.
Az OAH célja a nukleáris energia használatának biztonságos, ellenőrzött és a lakosságra nézve kockázatmentes szavatolása.
Energetikai SCADA rendszerek tervezése, fejlesztése, kivitelezése, naperőművek, energiatárolók, gázmotorok felügyeleti rendszereinek üzemeltetése. Energiaközösségek szervezése, elszámoló rendszének fejlesztése.
A Powerie név mögött: Fiatal, dinamikus csapat vagyunk, egy fontos céllal: hogy segítsünk eligazodni az energetikai berendezések és megújuló energiák egyre bővülő és komplexebb világában azoknak, akik többet szeretnének kihozni otthonuk, vagy vállalkozásuk teljesítményéből.
Hiszünk benne, hogy szolgáltatóként feladataink nem állnak meg a termékértékesítésnél. Még csak nem is itt kezdődnek.
A Powerie szakértői az energetikai tanácsadás, személyre szabott tervezés, termékválasztás, beépítés és az utólagos karbantartás és garancia-ügyintézésben is teljeskörű segítséget nyújtanak, mindezt globális szemléletünket képviselve.
Cégünk energiahatékonysági auditálással és hitelesítéssel foglalkozik, ezek mellett Szakreferensi riportok készítésével, energiahatékonysági fejlesztéssel és pályázatmenedzsmenttel.
Célunk az energia termelésével, szállításával, elosztásával, és kereskedésével kapcsolatos komplex műszaki szakértői, tervezési és tanácsadási szolgáltatások nyújtása az energiapiac szereplői részére. Mindezt a hazai piaci adottságok átfogó ismeretével és figyelembevételével, a regionális, illetve nemzetközi tendenciákkal összeegyeztethető módon. Ügyfeleink közé tartoznak például a MAVIR, MVM cégcsoport DSO-i, E.ON mellett számos más energiatermelő cégek is.
Leendő gyakornokaink lehetőséget kapnak arra, hogy energetikai ismeretek mellett IT megvalósítási projektek működésével, tervezésével és menedzsmentjével kapcsolatos tapasztalatokra is szert tegyenek szakértő kollégáink mentorálásával.
Az UNIFERRO Kft., ill. az 1947-ben alapított jogelőd szövetkezet tevékenységét régóta kazánok, kazánházi berendezések, nyomástartó edények, komplett hőszolgáltató egységek, valamint acél és fémszerkezetek tervezése gyártása és kivitelezése határozza meg.
A kazánok 100-10.000 kW-ig gáz, olaj, 80-5000 kW teljesítménytartományban biomassza-tüzelésre, valamint különböző üzemmódra (melegvíz, forróvíz, gőz, termoolaj) készülnek az egyedi vevőigényeknek megfelelően.
A saját tervezésű, elismert minőségű berendezések a hazai és az Európai energetikai piacon kerülnek értékesítésre. A kazánok, nyomástartó berendezések az uniós szabványok és előírások szerinti tervezéssel, gyártással, vizsgálatokkal és minőségtanúsítással rendelkeznek.
A cég üzleti stratégiája a folyamatos gyártmány- és gyártásfejlesztés, hogy a gyártott termékek és a végzett szolgáltatások a vevők és felhasználók igényeit minél szélesebb körben kielégítsék, a versenyképességet erősítsék és ezáltal a gazdaságos működést hosszú időn keresztül biztosítsák.
A Voltrack Energy Kft. magyar tulajdonú integrált energetikai vállalat, mely aktív a megújuló energetikában. Tevékenységünk 3 fő üzletága a naperőmű fejlesztés, a biogáz erőművek üzemeltetése és a villamosenergia szabályozási piac.
Elkötelezettek vagyunk az újszerű, fenntartható és integrált energetikai megoldásokban, amelyeknek köszönhetjük az eddig elért sikereinket és erre alapozzuk a jövőbeli fejlődésünket is.
A cégek listája folyamatosan frissül!